Szerelmed sírkövére

Csalódtam benned.
Becsaptál, hazudtál.
Lehet, hogy valósat
Soha nem is szóltál.

Tetted haragot lehel,
Bűzös, pállott levegőt
Mert drágán megfizettem
A rád fordított időt.

Ez volt az utolsó,
Mondhatni a végső,
Hogy neked elhiggyem:
„Szerelmeddel
Te voltál az első!”

Volt idő, mikor azt hittem:
„Ha nem lennél, a Szerelem
Sem lenne igaz bennem”
Hisz a végtelen együttlét
Áradt szét a két zöld szemedben.

Ez a fény szárnyakat adott,
Először hagytam el a földet
Te oda is jöttél, s nem érdekelt,
Hogy más is zörget.

Nekem esküdtél,
Miattam áldoztál,
„Csak el ne veszítselek!”
S mégis másról álmodoztál.

Ezért utállak, de úgy,
Mint anyját a megvert gyermek
Kezet is emelek, csak
Azt ne mondd, hogy verlek.

Gyűlöllek, átkozlak,
Magamtól tagadlak
Kínoztál eleget,
Most majd én kínozlak!

..

De ne hidd el e badar csacskaságot!
Már nem fúvok tüzet, s nem tiprok virágot.
Korbácsolt haragom csillapodni látszik
Lelkem sivár, nálad nélkül fázik …


 Egyéb publikációk:

www.poet.hu