|
A - talán - legismertebb
hangfelvételből származó verzió
- itt meghallgatható -
|
Czigány Lóránt
rekonstrukciója
A fellehető források, gyűjtemények alapján
a leghitelesebb, legterjedelmesebb
változatnak tartják
|
Egyéb
verziók
gyűjteménye
| HEDIA
által ajánlott verzió |
|
Előhang
|
|
|
|
Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Jókedvében egyszer hét megyét meghágott...
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Melynek dajna álom szederjes korongja.
|
|
|
|
I.
|
|
|
Ég a nap hevétől a kopár sík szarja
Retkes pöcsét Miklós ugyancsak vakarja.
Dühös lapos tetvek csípik, ahol érik
Rücskös seggepartján vecsernyéznek délig. |
Ég a napmelegtől a kopár sík szarja,
Redves faszát Toldi biz' igen vakarja.
Mérges bögöly legyek csípik, ahol érik,
Rücskös segge partján vecsernyéznek délig. |
Ég a napmelegtől a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.
|
|
|
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Boglyák tövén peszmét béresek kefélnek.
Zsombékoknak alján, hol hűvös az árok,
Vígan henteregnek cihekedő párok. |
Boglyák tövén böszme béresek tekernek..
|
|
Amott a kútágas alatt áll egy némber
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán. |
Ösztövér kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót tegnap vesztette el kártyán. |
|
|
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Ott, bokroknál pesztrák, béresek tekernek.
Zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedő párok. |
|
|
|
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi!
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rőzsét. |
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát taligán kell tolni.
Most csak únva nézi hatalmas nagy lőcsét,
Egyensúlyoz rajta három köteg rőzsét. |
Bár hatalmas tökét taligán kell tolni.
|
|
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak előle morogva.
Egy krónikás írta, mit szemével látott,
Duhaj kedvében egy megyét meghágott. |
|
|
|
Delelőn az ipart, en gros-ban űzi,
Faszára a nőket huszasával fűzi.
Ahogy vakarózik, s a semmibe réved
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet. |
Vele ő az ipart en gros-ban űzi,
Reája a nőket tucatjával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet. |
|
|
|
Hé paraszt! - Melyik út vezet itt Budára?
Kérdi vezetőjük, csak amúgy, félvállra.
Válaszul Miklós a gatyájában kutat,
S kétöles faszával mutatja az utat. |
|
|
Megjött immár Toldi rókalelkű bátyja,
Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ő már pinát. Csupán csak nyugalmat.
|
Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya,
Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kíván az pinát, csupán nyugodalmat. |
|
|
Egykor ő volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne,
|
Hajdanában ő volt bordélyházak bakja,
Most unottan lóg le bús, penészes makkja.
Hogyha egyszer mégis ünnep kerekedne,
Duhaj jókedvében, hogy egyet tekerne, |
|
|
Haj, de hiába nógatja a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irigység bántja Gyürgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
|
Hiába nógatja azt a hitvány tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Rút irigység marja György barátunk szívét,
Látva testvéröccse duzzadó kellékét. |
|
|
Gondolata támad, mely aljas és kajla:
Majd elintéz téged a királyi szajha!
|
Búsan üldögél hát, kocsányon lóg pöcse,
Mikor arra sétál taligával öccse.
Gondolata támad, mely aljas és kajla:
Majd elintéz téged a királyi szajha! |
|
|
|
II.
|
|
|
Fel van lobogózva ős Budavár tornya,
Dicső lovagoknak áll itt hősi torna.
Lajos királyunknak nemi kedve fogy,
Elégedetlen már a királyi lotyó.
|
Föl van lobogózva ős Budavár tornya,
Harmadnapja áll ott bősz lovagi torna.
Merthogy Lajos király nemi kedve fogyó,
S így elégedetlen a királyi lotyó.
|
|
|
Kihirdette tehát hetedhét országban,
Jelentkezzék lovag, aki őt meghágja.
Nem könnyű feladat, nem mindenki bírja.
És aki nem bírja, ásva annak sírja.
|
Kihirdette ezért hetedhét országban,
Jelentkezzék lovag, ki nejét meghágja.
Nehéz a feladat, nem mindenki bírja,
És aki nem bírja, annak ásva sírja.
|
|
|
Hét numerát kíván a királyi némber,
Egyvégtében, vadul, hamar véget érjen!
Akinek hét után úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.
| Húsz numerát kíván a királyi némber,
Fejét veszti, ki csak tizennyolcig ér el.
Kinek húsz után is úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.
|
|
|
Jött is Csáktornyáról hős ükköny levente,
Állati nagy faszát ürüzsírral kente.
Nekifohászkodott, szólt: - Dupla vagy semmi!
De az ötödiknél nem tudott már menni.
|
Jött is Csáktornyáról jó bükköny levente,
Hajderménkű faszát ürüzsírral kente.
Tízig meg sem állok! - mondja bemenőben,
De már három után hozzák lepedőben.
|
|
|
Fogcsikorgatva jött Kont, a kemény örmény,
Megcsóválta farkát, támad nagy légörvény.
Dölyfösen sikolt fel: - Kilencszer verem be!
De hét után nem állt, s tették hűs verembe.
|
Fogcsikorgatva jött Kont, a kemény örmény,
Megcsóválja farkát, s támad nagy légörvény.
Mit nekem - rikolta -, leverem egy szuszra!
Ám az ötödiknél kifogyott a szufla.
|
|
|
Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert izgatja peckét egy kiherélt pohárnok.
S míg trágár apródja szívja keble halmát,
Berúgtat pej lován Vazul, a hős dalmát. |
Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert ingerli peckét egy herélt pohárnok.
S míg perverz apródja szívja keble halmát,
Berúgtat pej lován Vazul, a bősz dalmát.
|
|
|
Mered nagy kopjája dicsőségre várón,
Ám csakhamar kidől, s viszik ki hordágyon.
Sok ledér lovag jön, felcsigázva kedvük,
De hiába fojt el drága életnedvük.
|
Dölyfösen kiáltja: Harmincszor verem be!
Ám csakhamar dobták őt is hűs verembe.
Sok vidor lovag jött, felcsigázva kedvök,
Ám hiába folyt el drága életnedvök.
|
|
|
Senkinek nem állt fel öt után, hiába.
S vonták a várkastélyt gyászdrapériába.
|
Öreg Lajos király, nem tudja, mit tegyen,
Búsan kóvályog odafönn a Várhegyen.
Mert hét után nem állt egynek sem, hiába,
Vonhatták a kastélyt gyászdrapériába.
|
|
|
|
III.
|
|
|
Mint dámszarvas, kit seggbelőtt az ármány.
Fut sötét erdőben szegény Miklós árván.
Együgyű szívében csak egy terv világol,
Hogy ebből a harcból győztesen kilábol.
| Mint a gímszarvas, kit seggbe lőtt az ármány,
Fut setét erdőben szegény Miklós árván.
Együgyű lelkében az az egy világol:
E nemes versenyből győztesen kilábol.
|
|
|
Ösztökéli bátyja, kinek szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dákód mire képes! |
Ösztökéli bátyja, kinek szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dárdád mire képes!
Ravaszul tette ezt, hogy véka alá rejtse
Csúf tervét, miszerint öccsét elveszejtse.
|
|
|
A hold mesztelen seggel felkúszott az égre,
Mikor Miklós elért Budavár végére.
Öklözi a kaput, veri, üti, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
|
Meszes seggét a hold feltolta az égre,
Mire Miklós felért Buda alá végre.
Öklözi a kaput, rúgja, löki, rázza,
Míg csak rá nem förmed a királyi strázsa:
|
|
|
Hé parasztsüvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsölérfiókának áll most hősi torna!
|
Hé paraszt! - süvölti - ez királyi porta!
Nem zsellér fattyaknak áll itt hősi torna!
Hogyan is nézne ki a királyi udvar,
Ha már jobbágy kéne, rücskös fadoronggal!
|
|
|
Én paraszt? - és fogat csikorgat.
Iszonyú végtagja vésztjóslónak horkad.
Mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
|
Én paraszt, én? - és fogat csikorgat,
Hatalmas hímtagja vésztjóslóan horkad.
Mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
|
|
|
Lesújtott hős Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S inal, hogy a nemes harcról le ne késsen. |
Lesújtott Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, rés támad két ölnyi.
Iszonyút rikkantva beugrik a résen,
S inal, hogy a nemes harcról le ne késsen. |
|
|
Amint a várkertet fürkészve átszelte,
Látta Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte őt Miklós, keservesen nyögött:
Ha kedves az életed, baszd meg ezt a dögöt!
|
Mikor a várkertet fürkészőn átszelte,
Látta Lajos királyt, épp tökét jegelte.
Az aggastyán király reszketegen szóla:
Még senki se került le élve őróla!
|
|
|
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka...
Most búsan ténfergek, rossz picsákat nyalva!
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot!
S vánnyadt pöcsét rázva keservesen morgott.
|
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka...
Most búsan ténfergek, rossz picsákat nyalva!
Vánnyadt tökét rázva, keservesen nyögött,
Ha életed kedves, meg ne baszd a dögöt!
|
|
|
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Felfeszíti faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedőn,
Ajh, remélem, nem visznek ki téged is lepedőn! |
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
S szétverte faszával a bejárat rácsát.
Ezt látva Johanna lekiált epedőn,
Remélem nem visznek téged is lepedőn!
|
|
|
Miklósnak dermeszti szívét, mit látott:
Eléje Johanna nagy picsája tátong.
Bozontos szőrök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló. |
Miklósnak dermeszti szívét, amit látott:
Előtte a delnő szörnyű luka tátog.
Bozontos szőrök közt, mint a mérges kígyó,
Vonaglik, tekereg a vérvörös csikló.
|
|
|
Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek űrmérete úgy harminchat uncia.
|
Vágyakozva tátog Johanna puncija,
Melynek űrtartalma harminchat uncia.
A nagy pina elbírt ötvencentis dákót,
Elébb Kont hagyott benn egy tollforgós csákót.
|
|
|
|
Mint jókora dinnye, olyan a két melle,
Mint húszakós hordó, akkora a segge.
Észrevette, hogy Miklós egy percre megingott,
Ezért biztatásul egy öblöset fingott.
|
|
|
|
Kedves volt Miklós fülének a zene,
Elérte az orrát Johannának szele.
Amúgy paraszt módra, megköpte a markát,
S benyálazta vele égnekálló farkát.
|
|
|
Nem szívbajos Miklós, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Úgy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
|
Nem szívbajos Toldi, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát a baromi karó,
Úgy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
|
|
|
|
Végre megtetszett Johannának a dolog,
Hogy pinájában egy dugattyú mozog.
Húzta-nyomta Miklós, nem kímélte magát,
Laposra vasalta a szajha valagát.
|
|
|
Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós ám Johanna, a huszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.
|
Vízkórós csillagjós számlálja a gépen,
Mert a húszas turnust most lépték át éppen.
Szívós a királyné, a húszat is állta,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálta.
|
|
|
De a harmincadik után már hervad a lotyó,
Pedig jó Miklósunk ugyancsak dorongol.
Elalélt Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, megtoldja még hússzal.
|
Ám harminc után már halkabban dorombol,
Bezzeg Miklósunk még javában dorongol.
Elalél Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, s megtoldja még hússzal.
|
|
|
Meghalt a királynő! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek,
Taszigálják, rúgják seggbe meg hasba,
Diadalmas faszát verik nehéz vasba. |
Meghalt a királyné! - sipítják a vének,
S lerugdalják Miklóst szerecsen pribékek,
Lökik, taszigálják oldalba és hasba,
Diadalmas faszát verik nehéz vasba.
|
|
|
Lődörög most Miklós, mint lófasz a vízben,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül a király, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve. |
Lődörög Miklós, mint lohadt fasz a lébe',
Roskadozva viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Pudvás seggit nyalja idomított medve.
|
|
|
A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnőnket egy paraszt a halálba baszta.
Felujjong a király: Lovaggá lesz ütve!
Így szól Miklóshoz, ki ott áll szemlesütve: |
Hű apródja a hírt kifulladva hozta:
Királynőnk e lator, jajj, halálra toszta!
Felujjong a király: Lovaggá lesz ütve!
Majd Miklóshoz fordul, ki áll szemlesütve:
|
|
|
|
Szegény jó Johanna, Isten nyugosztalja,
A világon nem volt nála nagyobb szajha!
Ha szerelmet ajzó szél jőve tavasszal,
Az ország sem bírta ellátni őt fasszal!
|
|
|
Kívánhatsz szűz lányt, telt valagút, ringyót,
Minden a tied, mert megölted a ringyót!
|
Kívánd szűz leánykák telt valagát, ringót;
Mindenem a tiéd, megölted a ringyót!
Nem küldlek, szép öcsém, tatárra-törökre,
Dicső magyar faszod álljon mindörökre!
|
|
|
Mert szerelmet ajzó szél, ha eljőve tavasszal,
A fél világ nem tudta őt ellátni fasszal!
De te méltó voltál a királyi dögre,
Dicső magyar faszod álljon mindörökre!
|
|
|
|
|
|
|
|
