PAJZÁN TOLDI
A szexuális őserő eposza

1. rész
TOLDI


Már majd egy évszázada forog közszájon Arany János elbeszélő költeményének szabadszájú, ámbár ebben a kategóriában elég színvonalas és szórakoztató átköltése. Egyes, legkorábbi vélemények e költeményt dr. Réthy Lászlónak, (1851-1914) a Magyar Tudományos Akadémia tagjának tulajdonították, aki Lőwy Árpád álnéven pajzán költőként is ismert. Ezt később a tudományos kutatások cáfolták. Talán így van, talán nem. Annyi biztos, hogy többféle változatban futnak ezek a strófák. Ezen az oldalon megpróbáljuk összevetni ezeket a verziókat, s ugyan nem lesz alkotóhű, de teszünk egy kísérletet arra, hogy egy olyan változatot ollózzunk össze, mely leginkább közel áll ahhoz a színvonalhoz, melyre akár azt is mondhatjuk: ezt már-már Arany is írhatta volna.

Így hát, annyit mondok, ifjú népem:
   Disznólkodni szabad, de csak szépen.
(Lőwy Árpád)


A  - talán - legismertebb
hangfelvételből származó verzió


- itt meghallgatható -
Czigány Lóránt
rekonstrukciója
A fellehető források, gyűjtemények alapján
a leghitelesebb, legterjedelmesebb
változatnak tartják

Egyéb
verziók
gyűjteménye
HEDIA
által ajánlott verzió



Előhang






Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Jókedvében egyszer hét megyét meghágott...
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Melynek dajna álom szederjes korongja.




I.


Ég a nap hevétől a kopár sík szarja
Retkes pöcsét Miklós ugyancsak vakarja.
Dühös lapos tetvek csípik, ahol érik
Rücskös seggepartján vecsernyéznek délig.
Ég a napmelegtől a kopár sík szarja,
Redves faszát Toldi biz' igen vakarja.
Mérges bögöly legyek csípik, ahol érik,
Rücskös segge partján vecsernyéznek délig.
Ég a napmelegtől a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.


Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Boglyák tövén peszmét béresek kefélnek.
Zsombékoknak alján, hol hűvös az árok,
Vígan henteregnek cihekedő párok.

Boglyák tövén böszme béresek tekernek..

Amott a kútágas alatt áll egy némber
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.
Ösztövér kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót tegnap vesztette el kártyán.


Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Ott, bokroknál pesztrák, béresek tekernek.
Zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedő párok.



Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi!
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rőzsét.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát taligán kell tolni.
Most csak únva nézi hatalmas nagy lőcsét,
Egyensúlyoz rajta három köteg rőzsét.

Bár hatalmas tökét taligán kell tolni.

Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak előle morogva.
Egy krónikás írta, mit szemével látott,
Duhaj kedvében egy megyét meghágott.



Delelőn az ipart, en gros-ban űzi,
Faszára a nőket huszasával fűzi.
Ahogy vakarózik, s a semmibe réved
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.
Vele ő az ipart en gros-ban űzi,
Reája a nőket tucatjával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.



Hé paraszt! - Melyik út vezet itt Budára?
Kérdi vezetőjük, csak amúgy, félvállra.
Válaszul Miklós a gatyájában kutat,
S kétöles faszával mutatja az utat.


Megjött immár Toldi rókalelkű bátyja,
Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ő már pinát. Csupán csak nyugalmat.
Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya,
Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kíván az pinát, csupán nyugodalmat.


Egykor ő volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne,
Hajdanában ő volt bordélyházak bakja,
Most unottan lóg le bús, penészes makkja.
Hogyha egyszer mégis ünnep kerekedne,
Duhaj jókedvében, hogy egyet tekerne,


Haj, de hiába nógatja a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irigység bántja Gyürgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
Hiába nógatja azt a hitvány tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Rút irigység marja György barátunk szívét,
Látva testvéröccse duzzadó kellékét.




Gondolata támad, mely aljas és kajla:
Majd elintéz téged a királyi szajha!
Búsan üldögél hát, kocsányon lóg pöcse,
Mikor arra sétál taligával öccse.
Gondolata támad, mely aljas és kajla:
Majd elintéz téged a királyi szajha!



II.


Fel van lobogózva ős Budavár tornya,
Dicső lovagoknak áll itt hősi torna.
Lajos királyunknak nemi kedve fogy,
Elégedetlen már a királyi lotyó.
Föl van lobogózva ős Budavár tornya,
Harmadnapja áll ott bősz lovagi torna.
Merthogy Lajos király nemi kedve fogyó,
S így elégedetlen a királyi lotyó.


Kihirdette tehát hetedhét országban,
Jelentkezzék lovag, aki őt meghágja.
Nem könnyű feladat, nem mindenki bírja.
És aki nem bírja, ásva annak sírja.
Kihirdette ezért hetedhét országban,
Jelentkezzék lovag, ki nejét meghágja.
Nehéz a feladat, nem mindenki bírja,
És aki nem bírja, annak ásva sírja.


Hét numerát kíván a királyi némber,
Egyvégtében, vadul, hamar véget érjen!
Akinek hét után úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.
Húsz numerát kíván a királyi némber,
Fejét veszti, ki csak tizennyolcig ér el.
Kinek húsz után is úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.


Jött is Csáktornyáról hős ükköny levente,
Állati nagy faszát ürüzsírral kente.
Nekifohászkodott, szólt: - Dupla vagy semmi!
De az ötödiknél nem tudott már menni.
Jött is Csáktornyáról jó bükköny levente,
Hajderménkű faszát ürüzsírral kente.
Tízig meg sem állok! - mondja bemenőben,
De már három után hozzák lepedőben.


Fogcsikorgatva jött Kont, a kemény örmény,
Megcsóválta farkát, támad nagy légörvény.
Dölyfösen sikolt fel: - Kilencszer verem be!
De hét után nem állt, s tették hűs verembe.
Fogcsikorgatva jött Kont, a kemény örmény,
Megcsóválja farkát, s támad nagy légörvény.
Mit nekem - rikolta -, leverem egy szuszra!
Ám az ötödiknél kifogyott a szufla.


Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert izgatja peckét egy kiherélt pohárnok.
S míg trágár apródja szívja keble halmát,
Berúgtat pej lován Vazul, a hős dalmát.
Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert ingerli peckét egy herélt pohárnok.
S míg perverz apródja szívja keble halmát,
Berúgtat pej lován Vazul, a bősz dalmát.


Mered nagy kopjája dicsőségre várón,
Ám csakhamar kidől, s viszik ki hordágyon.
Sok ledér lovag jön, felcsigázva kedvük,
De hiába fojt el drága életnedvük.
Dölyfösen kiáltja: Harmincszor verem be!
Ám csakhamar dobták őt is hűs verembe.
Sok vidor lovag jött, felcsigázva kedvök,
Ám hiába folyt el drága életnedvök.




Senkinek nem állt fel öt után, hiába.
S vonták a várkastélyt gyászdrapériába.
Öreg Lajos király, nem tudja, mit tegyen,
Búsan kóvályog odafönn a Várhegyen.
Mert hét után nem állt egynek sem, hiába,
Vonhatták a kastélyt gyászdrapériába.



III.


Mint dámszarvas, kit seggbelőtt az ármány.
Fut sötét erdőben szegény Miklós árván.
Együgyű szívében csak egy terv világol,
Hogy ebből a harcból győztesen kilábol.
Mint a gímszarvas, kit seggbe lőtt az ármány,
Fut setét erdőben szegény Miklós árván.
Együgyű lelkében az az egy világol:
E nemes versenyből győztesen kilábol.


Ösztökéli bátyja, kinek szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dákód mire képes!
Ösztökéli bátyja, kinek szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dárdád mire képes!
Ravaszul tette ezt, hogy véka alá rejtse
Csúf tervét, miszerint öccsét elveszejtse.


A hold mesztelen seggel felkúszott az égre,
Mikor Miklós elért Budavár végére.
Öklözi a kaput, veri, üti, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
Meszes seggét a hold feltolta az égre,
Mire Miklós felért Buda alá végre.
Öklözi a kaput, rúgja, löki, rázza,
Míg csak rá nem förmed a királyi strázsa:


Hé parasztsüvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsölérfiókának áll most hősi torna!

Hé paraszt! - süvölti - ez királyi porta!
Nem zsellér fattyaknak áll itt hősi torna!
Hogyan is nézne ki a királyi udvar,
Ha már jobbágy kéne, rücskös fadoronggal!


Én paraszt? - és fogat csikorgat.
Iszonyú végtagja vésztjóslónak horkad.
Mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.

Én paraszt, én? - és fogat csikorgat,
Hatalmas hímtagja vésztjóslóan horkad.
Mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.


Lesújtott hős Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S inal, hogy a nemes harcról le ne késsen.
Lesújtott Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, rés támad két ölnyi.
Iszonyút rikkantva beugrik a résen,
S inal, hogy a nemes harcról le ne késsen.


Amint a várkertet fürkészve átszelte,
Látta Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte őt Miklós, keservesen nyögött:
Ha kedves az életed, baszd meg ezt a dögöt!
Mikor a várkertet fürkészőn átszelte,
Látta Lajos királyt, épp tökét jegelte.
Az aggastyán király reszketegen szóla:
Még senki se került le élve őróla!


Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka...
Most búsan ténfergek, rossz picsákat nyalva!
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot!
S vánnyadt pöcsét rázva keservesen morgott.
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka...
Most búsan ténfergek, rossz picsákat nyalva!
Vánnyadt tökét rázva, keservesen nyögött,
Ha életed kedves, meg ne baszd a dögöt!


Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Felfeszíti faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedőn,
Ajh, remélem, nem visznek ki téged is lepedőn!
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
S szétverte faszával a bejárat rácsát.
Ezt látva Johanna lekiált epedőn,
Remélem nem visznek téged is lepedőn!


Miklósnak dermeszti szívét, mit látott:
Eléje Johanna nagy picsája tátong.
Bozontos szőrök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló.
Miklósnak dermeszti szívét, amit látott:
Előtte a delnő szörnyű luka tátog.
Bozontos szőrök közt, mint a mérges kígyó,
Vonaglik, tekereg a vérvörös csikló.


Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek űrmérete úgy harminchat uncia.
Vágyakozva tátog Johanna puncija,
Melynek űrtartalma harminchat uncia.
A nagy pina elbírt ötvencentis dákót,
Elébb Kont hagyott benn egy tollforgós csákót.



Mint jókora dinnye, olyan a két melle,
Mint húszakós hordó, akkora a segge.
Észrevette, hogy Miklós egy percre megingott,
Ezért biztatásul egy öblöset fingott.



Kedves volt Miklós fülének a zene,
Elérte az orrát Johannának szele.
Amúgy paraszt módra, megköpte a markát,
S benyálazta vele égnekálló farkát.


Nem szívbajos Miklós, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Úgy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
Nem szívbajos Toldi, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát a baromi karó,
Úgy dolgozik benne, mint a cséphadaró.



Végre megtetszett Johannának a dolog,
Hogy pinájában egy dugattyú mozog.
Húzta-nyomta Miklós, nem kímélte magát,
Laposra vasalta a szajha valagát.


Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós ám Johanna, a huszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.
Vízkórós csillagjós számlálja a gépen,
Mert a húszas turnust most lépték át éppen.
Szívós a királyné, a húszat is állta,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálta.


De a harmincadik után már hervad a lotyó,
Pedig jó Miklósunk ugyancsak dorongol.
Elalélt Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, megtoldja még hússzal.
Ám harminc után már halkabban dorombol,
Bezzeg Miklósunk még javában dorongol.
Elalél Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, s megtoldja még hússzal.


Meghalt a királynő! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek,
Taszigálják, rúgják seggbe meg hasba,
Diadalmas faszát verik nehéz vasba.
Meghalt a királyné! - sipítják a vének,
S lerugdalják Miklóst szerecsen pribékek,
Lökik, taszigálják oldalba és hasba,
Diadalmas faszát verik nehéz vasba.


Lődörög most Miklós, mint lófasz a vízben,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül a király, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve.
Lődörög Miklós, mint lohadt fasz a lébe',
Roskadozva viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Pudvás seggit nyalja idomított medve.


A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnőnket egy paraszt a halálba baszta.
Felujjong a király: Lovaggá lesz ütve!
Így szól Miklóshoz, ki ott áll szemlesütve:
Hű apródja a hírt kifulladva hozta:
Királynőnk e lator, jajj, halálra toszta!
Felujjong a király: Lovaggá lesz ütve!
Majd Miklóshoz fordul, ki áll szemlesütve:



Szegény jó Johanna, Isten nyugosztalja,
A világon nem volt nála nagyobb szajha!
Ha szerelmet ajzó szél jőve tavasszal,
Az ország sem bírta ellátni őt fasszal!


Kívánhatsz szűz lányt, telt valagút, ringyót,
Minden a tied, mert megölted a ringyót!


Kívánd szűz leánykák telt valagát, ringót;
Mindenem a tiéd, megölted a ringyót!
Nem küldlek, szép öcsém, tatárra-törökre,
Dicső magyar faszod álljon mindörökre!


Mert szerelmet ajzó szél, ha eljőve tavasszal,
A fél világ nem tudta őt ellátni fasszal!
De te méltó voltál a királyi dögre,
Dicső magyar faszod álljon mindörökre!