|
2013. Szeptember 27. Az élet legértékesebb titka Először
is elnézésedet kell kérjem, hogy három napig várattalak. A valóság az,
hogy ezt tudatosan tettem, ugyanis azt akartam, hogy kellően
nyitott legyen az elméd arra, hogy ezt a titkot befogadd. Egyszerűen
leírhattam volna, de akkor nem biztos, hogy olyan mértékben
elraktároztad volna, vagy olyan mértékben odfigyeltél volna rá.
Attól tartottam, ha könnyen, gyorsan megosztom veled, akkor elsiklasz
felette, nem fordítod az információt a magad hasznára úgy, ahogy én azt
szeretném.
Eddig ennyit árultam el róla, a következőket írtam: – Rájöttem egy óriási titokra, a legnagyobb dologra a világon. – Titokról beszéltem, nem jó és rossz hírekről. – Olyan dolog, amit nem hiszem, hogy kitalálnál. – Bővebben tudom csak kifejteni, tehát emailben fogalmazom meg. – A benne rejlő nagyságot később, folyamatosan fogod megérteni. Mielőtt a titokra térek, egy kis előzetest engedj meg nekem! Gyerekkorom óta sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az élet értelme, mi végre vagyunk itt a Földön, mi a célja, hová vezet, egyszerűen mire vágyik az ember, ami kielégíti, ami megadja azt, amit keres. Megpróbáltam a válaszokat megtalálni a családi és a baráti körben, de bevallom, teljes mértékben ez nem sikerült. Jó helyen nevelkedtem fel, jól válogattam meg a barátaimat, de mégsem kaptam igazi választ ezekre a kérdésekre. Láttam viszont sok rossz vágányon haladó életet, rosszul működő családokat, erejét vesztett barátságokat. De nem találtam meg bennük a válaszokat. Később a Bibliából elég sok ismeretre tettem szert, a válaszokat onnan reméltem, de viszonylag hamar rá kellett jönnöm, hogy ott sem találom. Vagy ha mégis ott van, akkor vagy mélyen, keveseknek elrejtve, vagy az emberek által túlbonyolított értelmezésekkel, összezavaró hatásokkal megélve talán a lényeg az, ami elvész a megismerés útja során. Láttam mindeközben kiábrándult, elfásult, önmagukat is becsapó embereket. Megfigyeltem, hogy akik először hittek valamiben, ők sem találták meg, amit kerestek, csak egy idő után már nem is igazán hittek, hanem inkább már hinni akartak. Ez óriási csalódás volt. Itt nem volt meg a helyes, objektív, érdekmentes válasz, csupán egy közösség, pontosabban egy gazdasági alapú szervezet érdekrendszerének finomhangolásának időszakából éltem meg egy kicsit hosszabb időszakot. Még időben hátat is fordítottam az egésznek. Később a felelősség egy elég magas fokával ismerkedtem meg, egy közösség életét irányítottam, majd 1500 ember életére voltam jó és talán néha rossz hatással. Előtte tekintélytisztelő voltam, sok mindenkire felnéztem, úgy mint: boltos, gyógyszerész, orvos, tanár, iskolaigazgató, stb. De szinte kivétel nélkül leomlottak előttem ezek a falak, mert polgármesterként megláttam azokat az oldalukat is, melyeket inkább kihagytam volna az életemből. Az emberekben kerestem a választ, de inkább össze-vissza gondolkodást, céltalanságot, sok kicsinyességet, de legfőképp önző gondolkodást tapasztaltam. Már azt vettem észre, hogy magával ragad ez az egész, lassan elvesztem azokat a belső értékeimet, melyeket előtte sokra tartottam. Persze értek kellemes élmények is, az emberek értékes oldalának a megismerés-élménye mindenek felett álló tapasztalat és persze semmiért sem adnám ezeket. Könyvet lehetne írni a megélt pillanatokról, talán egyszer ezt is megteszem, jó móka lesz! Ezt a munkát az üzleti élet követte és követi. Ez egy más világ. Itt is érezni hideget, meleget. Megtanultam hónapokig nélkülözni, de tudtam akár milliókat is keresni viszonylag rövid idő alatt. De kielégítő választ ezek az új tapasztalatok sem adtak az alapkérdéseimre. Soha nem hittem volna, de az igazi válaszokat a lányom nevelése adta meg számomra. A legnagyobb tanítómesterem, be kell valljam, tőle tanultam a legtöbbet az életben. Olyan dolgokra jöttem rá, melyekre korábban soha. Amíg polgármester voltam, addig képzeld, abszolút nincs szinte semmilyen emlékem a lányomról, allig emlékszem, csak néhány mozzanatra. Fürdetésekre, rohanásokra, aggodalmakra, de kevés konkrét dologra. Pedig szép időszak volt. A hivatás sok értékes időt elrabolt tőlem. Igazi élményeim viszont ezután keletkeztek. Volt időm odafigyelni rá, szinte minden percére emlékszem az elmúlt 7 évnek. Annyi közös élményünk van, ami talán keveseknek. Gondolom ez nem meglepetés számodra, hiszen többszörös szülő vagy. No, de ennyi felcsigázás után, a következő levélben (melyet mindjárt megírok, s nemsokára megérkezik) jön a titok! ...................... 2. levél ...................... Íme a titok! A legegyszerűbb, de a legnagyobb igazság!
Figyelve a lányom fejlődését, és azt, hogy bennem ez milyen hatásokat, változásokat idéz elő arra jöttem rá, hogy az ember, és kivétel nélkül mindenki csupán egyetlen egy dologra vágyik. Vajon mi lehet az? Ha elég sok embert megkérdeznél erről, többféle választ kapnál. Persze a legtöbben sok pénzre, gazdagságra, van aki az egészségre, van, aki egy munkahelyre, van aki autóra, esetleg (egy jobb) házastársra vágyna. Vannak, akik mindent megadnának csak, hogy gyerekük lehessen... Sokan sokféle dologra való vágyat fogalmaznának meg. Ritkán hangzana el az, hogy: - Semmi másra nem vágyok, csak arra, hogy boldog legyek! Erre jöttem rá tehát, hogy az az élet titka, hogy kivétel nélkül minden ember csupán egyetlen dologra vágyik, mégpedig arra, hogy egyszerűen boldog legyen. És nem a röpke pillanatokra gondolok, amikor elönt a boldogság érzése. Nem a fizetés napjára, amikor van pénz a számlán, vagy nem arra a pillanatra, mikor a gyerekünkre, annak megszületésére, ünnepi pillanataira gondolunk, vagy amikor jó jegyet hoz az iskolából és látjuk a szemében a csillogást. Ezek is boldog pillanatok, de mégis csak pillanatok. A tartós, napokon, heteken, hónapokon, éveken, egész életen át tartó boldogság titkára jöttem rá, és azt hiszem, egyetértesz velem abban, hogy ez az, amit mindenki szeretne. Nem pusztán csak a röpke pillanatokat, hanem tartós érzést átélni, szó szerint egy életen át megélni. Ez megadja a választ arra az alapkérdésre, hogy mi az élet értelme, célja, mi végre vagyunk itt a Földön? Az élet értelme, hogy boldogok legyünk. Az élet célja, hogy boldogok legyünk. Mi végre vagyunk akkor itt a Földön? Hát hogy boldogok legyünk! Azt, hogy hogyan lehet ezt elérni a legfontosabb kérdés, amit csak feltehetsz magadnak. Szerintem egyetértes, hogy a pénz, a gazdagság, a munka, a házastárs, a gyerek vagy az egészség nem teszi önmagában boldoggá az embert. Főleg, aki úgy érzi, hogy ezek nem az élet csodái, hanem az élet megszokott alkotóelemei. Gondold meg, hogy ezek valójában csak addig tűnnek égetően, ösztönzően fontosnak, míg el nem éri az ember, vagy az egészség esetén, míg a hiányával küszködik. Amikor van pénz, munkahely, család, stb. a figyelmünk egyéb területekre koncentrálódik, általában átveszi az aggodalom, az elvesztésüktől való félelem. Ez viszont a tartós boldogság legnagyobb ellensége. Ami a legnagyobb felismerésem, hogy a tartós boldogság elérhető. Mégpedig könnyen, hiszen magam is tapasztalom, és képzeld el, úgy érzem, remekül működik! Alig kell hozzá erőfeszítés, egész pontosan egyetlen dolog, és ezért kellett három napot várnod rá, hogy kellő helyet készítsek elő az elmédben ahhoz, hogy ennek az egyetlen információnak helyet csináljak. Másként nem működött volna. Mielőtt elárulom, mi ez, egy kis kitérő. Az emberi elme tele van úgynevezett gondolat-vírusokkal. Működésük (és hatékonységuk) hasonlít a szervezetben lévő biológiai vírusokhoz. Szinte kiírthatatlanok. Ilyen gondolat-vírus pl. az, hogy: “én ezt úgyse fogom tudni” vagy “mindenki úgy gondolja, hogy...” vagy “ezt nem illik csinálni”, vagy “úristen, te mindig ... ”, stb... Sorolhatnám. Csupa butaság, mégis ott van az elmében, hallottuk gyerekkorunkban és továbbadjuk gyerekeinknek. Szinte lehetetlen ezen változtatni. Ilyen gondolat-vírusok például a rögeszmeínk. Minél idősebbek vagyunk, annál több van belőle. Valamit kigondolok, általánosítok, majd úgy adom elő másnak és persze magamnak, mintha az igaz lenne, és mintha általános érvényű lenne, azaz mindenki úgy gondolná. Például: “azt mondják az emberek, hogy ....”. Ekkora baromságot. Néhány ember esetleg, de hogy mindenki, az azért túlzás nem? Vagy egy másik példa, egy-két rossz tapasztalat után gyakran hallani hölgyek szájából: “ A férfiak mind egyformák...” Ez is hülyeség nem? Aki ilyet mond nekem, mindig megviccelem, hogy “Azért én úgy képzelem, olyan sokat azért nem próbálhattál ki közülük...” Egyszóval az elmét nem működtetjük helyesen, csak valóban néhány ember tudja azt megfelelő mederben tartani. Ennek a titkát árulom el, de látom, a lap aljára értem, úgyhogy a következő levélben megkapod erre is a választ. .................. 3. levél .................. A tartós boldogság titka nem más, mint egy gondolat. Egy egészen egyszerű gondolat, melyre minden nap gondolunk, melyet minden bennünket ért hatás esetén alkalmazunk (többnyire helytelenül). Annyira egyszerű, a legtöbben mégsem használják, sőt, az ellenkezőjét teszik, illetve gondolják. Olyasmi ez, mint a kissé megkopott fogalom, a pozitív gondolkodás. Az, amely megpróbálja mindenben meglátni a jót, az előbbre vivőt, a szépet, a helyeset. Sokszor azonban hiába ez az attitűd, mivel az élet menete sohasem egyenletes. Persze tudom, hogy aki ezt mégis gyakorolja, jelentős lépést tesz annak érdekében, hogy jobbá váljon az élete vagy, hogy maradjak a felvezetett gondolatnál, boldogabb életet éljen. Azonban ez még mindig kevés, vagy nem teljeskörűen kielégítő. Ennél több kell. De hát mi akkor az az egy gondolat? Elárulom. A legerősebb boldogságot az a gondolat adja, hogy a jövőben valamivel jobb lesz, mint ma.
A holnapom, a jövő hónapom, vagy jövő évem jobb lesz, mint a mostani. Ennyi. Nem több. (Gondolj a Szilveszterről Újévre forduló időpont hangulatára. Nehéz lenne boldogtalan embert találni az ünneplők között!) Ez kell tehát a teljes boldogsághoz. Ez kipusztít minden gondolatvírust, melyre egyébként semmilyen más eszköz nem képes. Ez meg tud változtatni berögzült évtizedes hülyeségeket. Ez hatni tud az életedre, és te is tudsz hatni vele másokra. Nem tesz valamilyen "anyagon" élő kinézetű, tökként folyton vigyorgó emberré, mint aki bebeszélte magának, hogy namostmáraztán mindenhez pozitívan fog hozzáállni. A holnap jobb lesz, mint a mai nap. Ez reményt ad, erőt pumpál beléd, megmozdít a tespedtségből, kiűzi a letargiát. Ha a holnapom jobb lesz, akkor érdemes korán felkelni, érdemes tanulni, egy kicsit jobban belehúzni. Érdemes áldozatokat vállalni, pillanatnyi veszteségeket elkönyvelni, hiszen a holnapom az ígyis-úgyis, jöjjön bármi, mindenképpen jobb lesz. Ezt érzi az imádkozó is. Tudja, hogy az Istene segíteni fog. Még nem tudja mi módon, de elhiszi, hogy így lesz. Tulajdonképpen annyit tesz, hogy elhiszi, hogy a holnapja jobb lesz, mint a mai. Hiszen ha Isten segít neki, akkor jobb lesz. és láss csodát, tényleg jobb lesz a holnap, akár csodák is megtörténnek, s persze ráfogjuk Istenre a változást. Lehet, hogy az amlegtöbb esetben valóban Neki tulajdonítható, ezt nem lehet határozottan elvitatni. De megvan annak is az esélye, hogy Isten már a kezdet kezdetén kényelmes pozíciót vett fel és a valóságban sokszor annyi történik, hogy a változást kizárólag az elme generálja. Így alkotta meg a teremtő, önjáróvá téve az ügyet, hogy egyéb dolgaira is legyen figyelme, azért mégse kelljen már minden kívánságot személyesen intéznie. Nem halat adó, hanem megtanította az elmét horgászni. Mindenki képes halat fogni, csak még nem mindenki tud róla, azaz nem mindenki próbálta. A beteg, ha abban a tudatban él, hogy holnap jobban lesz, ad egy esélyt a gyógyulásra. Nyugodtabbá válik, a szervezete és az azt irányító elméje koncentráltabban fog tudni a működésére, így az öngyógyítására fókuszálni. És megtörténik a csoda. Jobban lesz. Akár a gyógyíthatatlannak hitt bajokat is le lehet így győzni. Ellenben aki nem hisz benne, hogy a holnap jobb lesz, annak az immunrendszere legyengül, hiszen az elme háborgó marad, a test feszültség alá kerül, következmény a leépülés, legyengülés. Sajnos a szomszédom, Gabi bácsi - aki az egyik legjobb barátom - nagyon beteg. Ahogy elnézem, nem sok van szegénynek hátra. Minden látogatásom után érzem, hogy valamelyest megerősödött, picit visszatér belé az élet ereje. Bár gyakrabban látogathatnám. Csak sajnos ő már feladta. A mondatai elárulják. “Majd a sárga föld ...” kezdetű mondata kódolja az agyába az elmúlás gondolatát. Mennyivel jobb lenne, ha ilyet mondana: “Gyengének érzem magam, de holnap már teszek egy sétát a kertben”. és hiszem, hogy ebben az esetben másnap össze is köszönhetnénk a kerítésen át. De nem fog megtörténni. ő koporsót és temetést lát. Hát így teremti meg magának a saját jövőjét az ember. A jó tanuló gyerek tudja, hogy a holnap jobbat hoz számára, hiszen látott rá valahol példákat, hogy egy okos ember többre képes, mint mások. Ezért tudja, mit miért csinál. Aki nem látja ezt a jövőképet, amelyik gyerek úgy gondolja, hogy kár a gőzért, ott nem lesznek eredmények. Ezt a holnap-gondolkodást elsősorban a szülőnek (vagy előző életének?) köszönheti a gyerek. Magától ritka az, aki erre gyerekként önmagától képes. Jézus is beszélt valami hasonlóról. “Ha akkora hitetek lenne mint egy mustármag, hegyeket mozdítanátok meg!” Fordítsuk ezt le a saját szavainkra! Ha hiszel, azaz a holnapot jobbnak látod, akkor bármire képes vagy. A gyerekek tudják ezt. Képzelőerejük megengedi, hogy bármit elképzeljenek a holnapról. Bármit, de nem negatív értelemben. Hallottál már gyereket a jövőről beszélni? Csupa derű árad belőle. Esetleg hallottál már tőle ilyen szamárságokat, mint például világvége, pénzügy összeomlás, háború veszélye, fajok kipusztulása, stb? Nem valószínű. Alapból ők Porsche autót, pónilovat, gondtalan életet, bőséget látnak. Ebben is igaza volt Jézusnak: “Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem öröklitek Isten országát.” Mekkora mondat. A legszebb az egész Bibliában. Ha nem tanultok meg a jövőről úgy gondolkodni, mint a gyerekek, nem fogjátok elérni, amire vágytok, azaz nem lesztek tartósan boldogok! Persze nem ilyen egyszeru, hogy átállítok egy kapcsolót az elmében, azaz hogy holnaptól úgy fogok a jövőre gondolni, ahogy. Sok ellensége van ennek a teremtőerejű jövő-gondolkodásnak. A körülötted lévő emberek többsége például, így a kollégák, vagy akár egy közeli családtag is lehet ennek kerékkötője, de a legádázabb ellenség a média. Nekem amúgy is sok bajom van vele, de a legfőbb gondom az, hogy a legnagyobb kárt okozza az emberi elmében. Miért? A média a jövőt rombolja. A híradások főleg arról szólnak, hogy minden egyre rosszabb és rosszabb lesz. Globális felmelegedés, növekvő bűnözési statisztikák, túlnépesedés, állandó természeti katasztrófák, sorolhatnám a végtelenségig. Aki ezeknek a híreknek a fogyasztója csoda, hogy egyáltalán még életben van. Az biztos, hogy a jövőképe romokban hever. Nem a véletlen műve, hogy pl. egyre több ismerősömtől hallom, hogy nem akarnak gyereket vállalni erre a világra. Döbbenet ugye? Ezért kár volt szegényeknek TV-t nézniük. Hollywood sem kivétel. A sci-fi, azaz a jövőkutató, modellező filmek is magukban hordozzák a nyomasztó időperiódus gondolatát. Ismerős a kép? A Föld lakhatatlanná válik, kevés túlélő küzd a létért. Bolygóközi háborúk, globális vírusok, zombik, földönkívüliek rabolják el a jövőképünket, és közben pedig észre sem vesszük, hogy egyre kényelmesebb, egyre teljesebb életet élünk, és mindez csak egyre teljesebb, egyre kiterjedtebb lesz. A települések ma már szinte úgy néznek ki, mint száz évvel ezelőtt a közepes városok. Ma egy átlagember minőségibb életet él, mint pár száz éve egy uralkodó. A Facebook-on megosztók lassan okosabbak, mint egy szakpszichológus (na jó, ez vicc volt). Közlekedési eszközeink összehasonlítása a 20 évvel ezelőttiekkel megadja a választ a kérdésre, hogy milyen fejlődés várható pár évtized múlve ezen a területeń. Én itt nem látom a sötétséget, de sorolhatnám a példákat, amit te magad is megtehetsz. A szocializmus nagy vívmánya a mesterségesen életbentartott pozitív jövőkép volt. A nemzetiszocializmus is ezzel operált és szerintem ennek köszönhetően hozott létre mély negatív szintről 10 év alatt egy olyan gazdasági csodát, amelyet a mai időkben a globális pénzügyi elit minden erejét latba véve se tudna még egy Albánia nagyságrendű́ országban sem véghez vinni. Persze manapság nem népszerű ilyet leírni, de én megengedhetem magamnak. Hiszen rendben van a jövőképem. Mitől kellene tartanom? Egyébként is igazat írok, nem tehetek róla, hogy erről mások nem mernek nyíltan fogalmazni. Vannak szakmák, ahol kiemelten fontos az önmotiváció. Főleg a sikerorientált munkaköröknél jellemző ez, az enyém is ilyen. Vannak, akik azt javasolják, ha el akarsz érni valamit, tervezd meg, keress hozzá képeket, vágd ki, ragaszd be egy füzetbe és naponta nézegesd. Mennyire igazuk van! Hiszen az ember jövőképet alkot, vizualizál, elképzeli, mintha már meglenne. Mindjárt olyan gondolatok járnak a fejében, hogy a holnap jobb lesz. Ha így gondolkodik, az elméje kevésbé lesz háborgó, nem fogja a figyelmét lekötni olyan dolgok, melyek nem viszik előre az embert, mint pl. közlekedésben mások szabálytalanságán hőbörögni, stb. Fókuszáltabb lesz, célratörőbb. Terhelhetőbb. Intuitívabb, gyorsabb, kevesebb hibával dolgozó, kevesebb rossz döntést hozó. Az egész életszakaszunk alapköve, fundamentuma kell legyen a tartós boldogság. Erre kellene falainkat építeni. Ehhez az alaphoz a ragasztóanyagot a helyes jövőkép adja. Az, hogy a holnap jobb lesz, mint a mai nap. Ezt a gondolatot kell megtanulni, minden új történést ezzel a gondolattal kell párosítani. Ha így teszel, a holnapod tényleg jobb lesz. Csak idő kérdése az egész. Azért írtam le neked ezeket a gondolatokat, mert tudom, hogy ettől jobb lesz a holnapod. Ha pedig így lesz, akkor boldogabb életet tudhatsz magadénak már ebben a percben is. Ennél többet pedig mit is adhatnék, hiszen nem ismerek ennél nagyobb értéket. Legyen szép a Napod köszöntés helyett, fogadd el ezt: LEGYEN SZÉP A HOLNAPOD! |